Alakulásunk története
A SZATELIT TENISZ KLUB SPORTEGYESÜLET T TÖRTÉNETE:
Lehet, hogy az Oázis Wellness Park sportszerető tulajdonosai – a Karcagi család tagjai nem is gondolták, amikor 2 db salakos szabadtéri teniszpálya és egy fedett teniszpálya megépítése mellett döntöttek, hogy egy sportegyesület alapját is létrehozták egyben. A pályákon játszó teniszezők száma folyamatosan bővült és a megnövekedett létszám már igényelte nyílt bajnokságok, „Oázis Kupák” megrendezését tavaszi, őszi jelleggel. A házi bajnokságokon tehetséges férfi játékosok mutatták oroszlánkörmeiket, akik közül sokan 2007. évben, mint baráti társaság beneveztek a Pest megyei csapatbajnokságba, és ha már ott is voltak, megnyerték azt. Elismerés az alapító csapat tagjainak!
A csapat tagjai: Bancsi Tamás, Csernev József, Gavalovics Gábor, Habóczki Szabolcs, Ilosvay Péter, Karcagi Csaba, Kovács Attila, Krasznai Péter, Sorin Suciu, Nagy László és Zeller Zsolt.
A siker tovább gerjesztette az önszerveződő folyamatot, mindenki érezte a lehetőséget a szigetszentmiklósi teniszélet fellendítésére. Megfelelő előkészítő munka után 2008. március 7-én az alakuló Közgyűlésen a jelenlévők megalapították a SZATELIT TENISZ KLUB SPORTEGYESÜLETET (2310 Szigetszentmiklós, Hétvezér u. 1/A), amelyet a Pest megyei Bíróság, mint közhasznú egyesületet jegyzett be. Háromfős elnökséget választottunk Papp József Elnök, Karcagi Csaba Elnökhelyettes, Habóczki Szabolcs Titkár személyében. Döntöttünk arról, hogy a 2008. évi Pest megyei bajnokságban már három csapat indul, a férfi I. és II. csapat, valamint a férfi Veterán csapat. Megállapítottuk az éves tagdíj összeget, amely 15.000 Ft volt. Itt meg kell állnunk, vajon honnan a SZATELIT név? Az egyesület jogelődjének tekinti a SZATELIT baráti társaságot, akik 1998. év óta legendás társaságként példát mutattak a tenisz sportág szeretetében és a baráti összetartozásban.
Köszönjük meg tehát Karcagi Sándornak, Szilágyi Jánosnak,Gergényi Pálnak, Papp Istvánnak, Halász Jánosnak, Németh Józsefnek, dr. Ágics Ferencnek és Papp Józsefnek, hogy sportemberként példát mutattak nekünk.
Ezt követően lezajlott a 2008. évi Pest megyei Teniszbajnokság és csapataink sikeresen szerepeltek. I. csapatunk a II. helyezést, II. csapatunk a VI. helyezést és Veterán csapatunk a VII. helyezést érte el a férfiak között. A tagok életkora a 18 éves Papp Ákostól a 78 éves Szabó Józsi bácsiig terjedt, aki egyben a korosztályos magyar bajnok is. A sikereket közösen ünnepeltük meg a 2008. november 8-án megtartott első Teniszbálon az Oázis Wellness Park tükör termében. Az est emelkedett részében sor került a jogelődök által a „SZATELIT induló” átadására is. A bál nagyon jól sikerült, mintegy 60 fő vett részt rajta, köszönet ezért Karcagi Csaba szervező munkájáért. Mindezek alapján nem volt csoda, hogy 2009. év februárban megtartott Pest Megyei Tenisz Szövetség Közgyűlésén Bogyó László Elnök Úr kiemelte, hogy Szigetszentmiklóson az utóbbi időben megélénkült a tenisz élet.
2009. évben fejlődésünk töretlen. Habóczki Szabolcs „Titkár Úr” szervező munkájának gyümölcseként, a három férfi csapat mellett nagy örömünkre egy női csapatot is tudunk indítani a Pest megyei bajnokságban. Taglétszámunk a 30 főt meghaladja.
A 2009. 03.13-i II. Közgyűlésünkön elfogadtuk az elnökség előző évi beszámolóját a számviteli megbízott véleménye alapján, döntöttünk a 2009. évi tagdíj 17.000 Ft éves összegre emelésében. Az egyesületi tagok ennek fejében kedvezményekre jogosultak egyesületi rendezvényeken (házi bajnokságok, labdabeszerzés, hétvégi játék, stb.), valamint a fő támogatónk az Oázis Wellness Park szolgáltatásai igénybevétele esetén is.
Ezúton is köszönjük Németh József Úr cégei 2008. évi pénzbeli támogatását, a Sziget Fittness tulajdonosa Szilágyi János Úr kedvezményeit, valamint 2009. évtől a városi Önkormányzat támogatását az utánpótlás nevelése fejében. Jelenleg a nyílt Szatelit bajnokságok megrendezése folyik (női-férfi egyéni és páros bajnokságok), ezekről a városi lapban, a Kisvárosban is meg fog jelenni híradás.
Végezetül, mi tartja össze és fejleszti tovább az egyesületet? Minden bizonnyal a sok közösségi munka, amelyet a tagok, elnökség végez a szerény anyagi lehetőségek ellensúlyozására.
